Mosdós Önkormányzat LTK3

Támogatott: Mosdósért Egyesület
Támogatás összege: 24.535.760 Ft
Projekt címe: „Mosdósi Közösségi Ház kialakítása”
2014.09.12

 

A meglévő épület Mosdós központjában, a Kossuth utcában helyezkedik el, kb. 80 éves, régebben plébánialakásként és általános iskolaként funkcionált. Az épület első részének felújításával terveztük a közösségi ház megépítését. A Közösségi Ház kialakítása során meglévő válaszfalak részbeni elbontásával alakítottuk ki a közösségi tereket, egy térben könyvtár-teleház funkcióval, valamint egy nagyobb térben a közösségi funkciójú, játszó, pihenő, beszélgető teret, valamint előadások megtartására is alkalmas teret alakítottunk ki. Ebben a térben elhelyezésre került egy konyhasarok is, valamint innen közelíthető meg az akadálymentes vizesblokk. Többek között felújítottuk és hőszigeteltük a homlokzatot, a belső mennyezetet, nyílászárókat cseréltünk, teljes épületgépészeti átalakítás történt. A Teleház és a Könyvtár így az Óvoda-Kultúrház helyi védett épületéből egy tágasabb térbe került, az eszközbeszerzéseknek köszönhetően gazdagodott az informatikai eszközpark, olvasó és médiasarok került kialakításra. Az épületben kialakított információs rész a különböző szakemberek, mint pl. falugazdász, családsegítő, gyermekjólétis, megyei, regionális civil és ifjúsági szolgáltató központ számára is igénybe vehetők. A fejlesztés révén megoldódtak különböző szakmai és technikai eszközök, dokumentumok tárolásának gondjai is, hiszen zárható tároló szekrények, polcos szekrények kerülnek beszerzésre.

Célunk egy olyan közösségi tér kialakítása volt, amely a helyi igényekhez igazodva tágasabb lehetőséget teremt a helyi civil, kulturális és közösségi élet fejlesztéséhez, erősítéséhez, egyben a helyi gazdaság erősítéséhez, az elérhető szakmai szolgáltatások biztosítása által. A Közösségi Ház lényege, hogy sokszínű szolgáltatásokat biztosítson a helyben élőknek. A cél az, hogy a Közösségi Ház ne csak, mint tér töltsön be integráló szerepet, hanem közösségépítő és formáló szerepe is legyen. Az épület kialakítása egy minőségi előrelépést jelent az itt élők számára, a közszolgáltatások hozzáférhetővé tételével helyben lehetővé válik a közösségi, művelődési és szórakozási igények kielégítése. Az Közösségi Ház működése hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság a használatával a vidéki élet előnyeit megtartva, leküzdje a hátrányokat (nagy távolság, alacsony kínálat, színvonal).

 


Vissza az előző oldalra