Hedrehely Önkormányzat LEADER TK3

Támogatott: Hedrehely Község Önkormányzata
Támogatás összege: 6.500.000
Projekt címe: Hedrehely Község Önkormányzata igazgatási épület felújítása

 

 

A projekt célja: A Hedrehely Községi Önkormányzat, igazgatási épületrész, együttműködésen alapuló, költséghatékony, külső felújítása. Az épület a település központjában található, közösségi célra használják. Az Önkormányzaton kívül itt van a Polgárőr Egyesület és a Kulturális Egyesület székhelye is.

Az épületet az 1900-as évek elején építhették. Szerkezeti kialakításán meghatározó változás korábban nem történt. Az igazgatási épületrész külső felújítását a település megjelenésében betöltött szerepe, az épületrész korábbi, horganyzott lemezfedésű tetőhéjazatának, külső vakolásának állapota indokolta. Az épület állapota a mai követelményeknek már nem felelt meg. A felújítással az épület megjelenése, időállósága javult, hozzájárulva a településkép javításához.

A fejlesztés bemutatása: Hedrehely község központjában, a műemléki templomtól északra a község műemléki környezetével átellenben helyezkedik el az "L" alakú, nagyméretű földszintes épület. Két épületrésze, az orvosi rendelő és az igazgatási épületrész közül az elnyert EMVA LEADER pályázat csak az utóbbi külső felújítására irányult. Az elnyert pályázat keretében az igazgatási épületrészen elvégzett külső felújítás semmilyen formában nem érintette az orvosi rendelőként használt épületrészt, azt az Önkormányzat saját forrásból újította fel.

Az igazgatási épületrészen elvégzett külső felújítási munkák:

1. Tetőfedés cseréje: a korábbi fémlemez fedés és deszkázatának bontása után, a tűz és gomba-rovar elleni kezelést követően a tető Tondach kettős cserépfedést kapott.

2. Vakolatok: A felújítás kiterjedt a fedést érintő épületrész külső vakolatára is. A rossz minőségű lábazat és homlokzat vakolatleverése után a homlokzati felület új dörzsölt felületű vékonyvakolatot kapott, a lábazaton cementvakolat és díszítő vakolat készült.

3. Bádogos munka: új szegélyek, vápa dilatáció, függőeresz csatornák és lefolyók felszerelése történt, az épületbádogozás teljesen megújult.

4. Az épületrész udvar felőli bejárata elé és az épületrész mellett, a korábbi, feltöredezett betonjárda helyére szürke térkőből új járda készült. A főbejárat és az "L" alakú épületrészben elhelyezkedő irodák ablakai elé polikarbonát fedésű előtető készült.

A fejlesztés eredménye: Hedrehely község igazgatási központjában, a település megjelenésében fontos szereppel bíró, igazgatási épületrész megújult, a felújítás nyomán a településkép kedvezően változott. A projekt együttműködés keretében valósult meg. A fejlesztés nyomán lehetőség nyílt a kihasználtság növelésére, a LEADER térségen belüli szorosabb együttműködésre. A fejlesztés nyomán a településközpont megjelenése javult, erősödött a település és a mikrotérség vonzereje.

A megvalósult projekt a "Zselici Lámpások" HACS Vidékfejlesztési Stratégia 5. sz. intézkedéséhez kapcsolódik. A projektet az Európai Unió és Magyarország Kormánya 6.500.000 Ft.-al támogatta.

 


Vissza az előző oldalra