MFB hitelprogram 2020-04-29

Tájékoztatni szeretnénk, hogy megérkezett a kormány által két hete bejelentett 2000 milliárdos hitelprogram legfontosabb eleme: az MFB három hitel, kettő garancia és négy tőkeprogramot indít. A csomag összesen 1490 milliárd forint keretösszegű lesz.

Az MFB Csoport a teljes finanszírozási eszköztárát és termékportfólióját érintő csomagot dolgozott ki, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok számára célzott módon biztosítja a működés fenntartásához, munkavállalóik megtartásához, illetve beruházásaik megvalósításához szükséges forrást.

Az újonnan kidolgozott, illetve jelentősen átalakított három hitel, kettő garancia és négy tőkeprogram révén az MFB Csoport összesen 1490 milliárd forint összegű finanszírozási megoldást nyújt a vállalkozások számára.

 

Az MFB hitelprogramjainak és garanciatermékének célja, hogy a mikro-, kis- és középvállalati, illetve a nagyvállalati szegmensben elegendő forrást biztosítsanak a vállalkozások rövid-, közép- és hosszútávú finanszírozási igényeinek kielégítésére. Az MFB ennek érdekében a hazai és európai uniós forrású hitelprogramokon keresztül forrást biztosít a vállalkozások számára - összesen 439 milliárd forint keretösszegig. A programok mind az elérhető hitelösszeg, mind a hitelcélok tekintetében széles körben nyújtanak megoldást a cégeket érő kihívásokra.

 

A saját forrású hitelprogramok közül elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak jelent segítséget az MFB Krízis Hitel, amely Pénzügyi Vállalkozásokon keresztül igényelhető. A hitelprogram keretében a vállalkozások 2,5%-os éves ügyfélkamat mellett vehetik fel a hitelt minimum 1 millió, maximum 150 millió forint összegben, általános beruházási célokra, forgóeszköz finanszírozásra - ideértve a likviditás finanszírozást is. Az MFB Versenyképességi Hitelprogram elsősorban nagyvállalkozások, illetve a jelentős beruházást tervező közép-vállalkozások számára jelent hatékony eszközt. A hitelprogram felhasználható beruházás, forgóeszköz finanszírozására, hitelkiváltásra, és akvizíció, azaz részesedés vásárlás finanszírozására, illetve likviditásfinanszírozásra is. Mindkét programot 80%-os állami kezességvállalás egészíti ki, a kamathoz pedig további 0,1% kezességvállalási díj kapcsolódik. Az MFB saját forrású programjai 2020. április 30-tól igényelhetők.

 

Az MFB az európai uniós forrású GINOP-hiteltermékek keretében még szabad források többségének átcsoportosításával egy módosított feltételekkel elérhető hitelprogramot bocsát rendelkezésre, Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) elnevezéssel. A KKV Technológia Hitelprogram néven a vállalkozások körében már ismert program beruházások és likviditás finanszírozására is igényelhető az MFB Pontok hálózatában - továbbra is nulla százalékos ügyfélkamat mellett. Az Operatív Program módosítása jelenleg is zajlik, a termék megjelenésének időpontjáról az MFB nyújt majd tájékoztatást.

 

A hitelezés mellett minden eddiginél magasabb összegű, 500 milliárd forintos hitelgarancia program indul, Krízis Garanciaprogram néven az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezelésében. Az év végéig meghirdetett program keretében a vállalkozások folyószámlahiteleikhez, forgóeszköz- és beruházási hiteleikhez vehetik igénybe a 90%-os mértékű állami garanciavállalást. Ezen túlmenően, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. tevékenységének további bővítését pedig 130 milliárd forintos költségvetési garanciakeret emelés is segíti. Az MFB emellett - a Garantiqa Zrt. garanciaprogramjainak kiegészítésére - létrehozta az MFB Vis Maior Garanciaprogramot, amely 5 milliárd forinttól nyújt hitelhez kapcsolódó garanciát.

 

A csomag részeként az MFB Csoport négy új, magántőkét is megmozgató tőkeprogramot hirdet meg, összesen 371 milliárd forint keretösszeggel. A programok mentőövet jelenthetnek a bajba jutott, alacsony fedezettel rendelkező KKV-k számára (KKV Mentő Tőkeprogram), illetve gyors segítséget nyújthatnak a sikeres, de a válság miatt megtorpant startupoknak a hazai innovációs potenciál erősítése céljából (Startup Mentő Tőkeprogram). Emellett segítséget nyújtanak a bajba jutott stratégiai cégeknek, eszközt biztosítanak a vállalat és ingatlan felvásárlásokhoz belföldön és külföldön, illetve tőkefinanszírozást a gazdaság újraindításához (Krízis Tőkeprogram I-II.). A programok részben az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt., részben magánpiaci tőke-alapkezelők kezelésében állnak majd. A Hiventures kezelésében álló tőkeprogramok 2020. április 30-tól igényelhetők.

 

KKV Krízis Hitel

A Program célja

A Program kidolgozásával az MFB célja, hogy a COVID-19 krízishelyzetből fakadó gazdasági hatásokat, veszteségeket csökkentse.

A Program célja továbbá, hogy az MFB Zrt által nyújtott refinanszírozási kölcsön felhasználásával a Programban részt vevő Pénzügyi Vállalkozások olyan mikro-, kis- és középvállalkozásokat finanszírozzanak, amelyek finanszírozási igényét a kereskedelmi hitelintézetek valamely oknál fogva (pl. magasabb kockázati profil, alacsonyabb igényelt hitelösszeg) nem tudják kielégíteni, s ennek eredményeként egyáltalán nem- vagy lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel juthatnak hozzá a versenyképességük fenntartását-, folyamatos fejlődésük biztosítását szolgáló, illetve beruházásaikat finanszírozó külső forrásokhoz.

A Program előnyei

· A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának forrásaira épül, melyet kamattámogatás és állami kézfizető kezességvállalás egészít ki, így árazásával a válságkezelés kiemelkedően hatékony eszköze lehet a mikro- és kisvállalkozások között.

· A vállalkozások kedvező 2,5%-os ügyfélkamat mellett vehetik fel a hitelt minimum 1 millió, maximum 150 millió forint összegben.

A Program keretében rendelkezésre álló összeg

180 milliárd HUF

A finanszírozás típusai

· Beruházási hitel

· Forgóeszközhitel (működés finanszírozás lehetséges)

· Beruházási hitelt kiváltó hitel

Termékparaméterek

  • hitelösszeg: ügyletenként és ügyfelenként min 1.000.000,- Ft, max. 150.000.000,- Ft
  • devizanem: forint
  • saját erő:

o beruházási hitel esetén: min 10%.

o forgóeszközhitel és beruházási hitelt kiváltó hitel esetén: 0%

  • futamidő: finanszírozás típusától függ

o beruházási hitel és beruházási hitelt kiváltó hitel: min 1 év 1 nap, max. 10 év

o forgóeszközhitel: max. 3 év

  • kamat: fix 2,5%/év (kamattámogatást tartalmaz)
  • állami kezesség díja: 0,1%/év (támogatást tartalmaz)
  • tőketörlesztés gyakorisága: negyedévente

 

Igénybevételre rendelkezésre álló idő

Kölcsönkérelem 2021. április 30-ig nyújtható be az MFB felé, Kölcsön/Hitelszerződés megkötésére 2021. június 30-ig kerülhet sor.

 

 

MFB Versenyképességi Hitelprogram

A Program célja

A Program célja a COVID-19 krízishelyzetből fakadó gazdasági hatások, veszteségek csökkentése.

 

A Program célja továbbá a mikro-, kis-, közép-, és nagyvállalkozások versenyképességének növelése, hosszútávú finanszírozásuk biztosítása, tőkeszerkezetük, hosszútávú likviditási helyzetük kiszámíthatóvá tétele, hitelképességük növelése, a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességük javítása, illetve megteremtése, így különösen a meglevő kapacitások bővítésének, új kapacitások kiépítésének, valamint akvizícióhoz kapcsolódóan befektetett pénzügyi eszköz vásárlásának finanszírozása.

 

A Program további célja agrár- és nem agrár mikro-, kis-, közép-, és nagyvállalkozások olyan beruházásainak, forgóeszköz-beszerzéseinek és akvizícióinak finanszírozása, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelőek.

 

A Program igénybe vehető közvetlenül az MFB Zrt.-nél és refinanszírozott hitelintézeteken keresztül is.

A Program előnyei

· a hitel 1 milliárd és 10 milliárd forint között igényelhető

· kis-, és középvállalkozások és nagyvállalatok is igényelhetik

· a maximális futamidő 15 év

· a hitelhez 80%-os állami készfizető kezességvállalás kapcsolódhat, melynek Ügyfél által fizetendő díja 0,1%/év

· széleskörű hitelcélok: beruházás, akvizíció, hitelkiváltás, forgóeszköz-, és likviditásfinanszírozás

· közvetlenül az MFB-nél is igényelhető

· a programhoz csatlakozott hitelintézeteknél is igényelhető

· HUF és EUR devizanemben is igénybe vehető

· alacsony saját erő elvárás

A Program keretében rendelkezésre álló összeg

150 milliárd HUF

A finanszírozás típusai

· Beruházási hitel

· Forgóeszközhitel (likviditásfinanszírozás is lehetséges)

· Akvizíciós hitel

· Hitelkiváltó hitel

Termékparaméterek

  • hitelösszeg:

o forgóeszközhitel esetén minimum 1 milliárd forint, maximum 5 milliárd forint

o minden egyéb esetben: minimum 1 milliárd forint, maximum 10 milliárd forint

  • devizanem: forint, euro
  • futamidő: finanszírozás típusától függ

o forgóeszközhitel: maximum 5 év

o minden egyéb esetben maximum 15 év

  • kamat: piaci kamatozású
  • állami kezesség díja: 0,1%/év (támogatást tartalmaz)
  • tőketörlesztés gyakorisága: havonta / negyedévente

Igénybevételre rendelkezésre álló idő

Kérelem 2022. április 30-ig nyújtható be az MFB Zrt.-hez, hitel/kölcsönszerződés megkötésére 2023.március 31-ig van lehetőség.

 

 

KKV Technológia Hitelprogram

A Program célja

Az MFB Zrt. által, Európai Uniós forrásból meghirdetett Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése, illetve a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtése, bővítésének támogatása. Olyan KKV-kat céloz meg a program, amelyek egyáltalán nem, vagy nem megfelelő mértékében jutnak külső finanszírozáshoz. A támogatott beruházásnak olyan fejlesztést kell eredményeznie, ami javítja a technológiai felkészültséget. A Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások olyan beruházásainak a támogatása, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők.

A Program előnyei

· eszközbeszerzésre vehető fel,

· hívószava a technológiai korszerűsítés,

· felvehető összeg minimum 1 millió – maximum 150 millió Forint.,

· kezdő  vállalkozások is felvehetik (megkülönböztető előny más hitelekhez képest) maximum 25 millió Forintig,

· saját forrás legalább 10 %,

· teljes KKV szektor által igénybe vehető,

· szállítói finanszírozás itt is elérhető,

· rendelkezésre tartási idő 9 hónap,

· türelmi idő 3 hónap,

· ennél a hitelnél nem a bővítés, hanem a korszerűsítés a fő cél.

A Program keretében rendelkezésre álló összeg

98,31 milliárd Forint

A kölcsönfelvevők köre

A Hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén – Közép-magyarországi régió kivételével - székhellyel, telephellyel illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén –Közép-magyarországi régió kivételével - fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes KKV jogosult.

Ide sorolható minden olyan vállalkozás, amelyik korszerűsíteni szeretne, legyen szó akár a vendéglátóiparban vagy az építőiparban működő cégekről. A hitelre frissen indult vállalkozások is pályázhatnak.

A kölcsön összege

Minimum 1 millió Forint – Maximum 150 millió Forint

A kezdő, illetve a KATA adózású vállalkozások által igényelhető hitel, illetve több kérelem benyújtása esetén a hitelek együttes összege maximum 25 millió forint lehet.

A kölcsön felhasználása

A hitelcélok lehetnek:

· Technológiai korszerűsítést eredményező új eszközök beszerzése, illetve az eszköz beszer­zéséhez kapcsolódó immateriális javak beszerzése (elszámolható költségek max. 20%-ig)

· Kezdő vállalkozások beindítása (25 millió forintig)

Saját forrás

Minimum 10 százalék (a Projekt elszámolható költségéhez viszonyítva.

Kamat mértéke

0%/év

Futamidő

A kölcsönből beszerzendő új eszköz Tao. szerinti amortizációjának végéig az alábbiak szerint:

 

· az 50%-os amortizációs kulcs alá tartozó gépek, berendezések, felszerelések esetén legfeljebb 2 év,

· a 33%-os amortizációs kulcs alá tartozó gépek, berendezések, felszerelések vagy járművek esetén legfeljebb 3 év,

· a 25%-os amortizációs kulcs alá tartozó gépek, berendezések, felszerelések esetén legfeljebb 4 év,

· a 20%-os amortizációs kulcs alá tartozó gépek, berendezések, felszerelések vagy járművek esetén legfeljebb 5 év,

· a 14,5%-os amortizációs kulcs alá tartozó gépek, berendezések, felszerelések vagy járművek esetén legfeljebb 7 év.

 

A maximális futamidőt a leghosszabb maximális amortizációs idővel rendelkező eszközhöz tartozó futamidő alkalmazásával szükséges meghatározni.

 

MFB Vis Maior Garanciaprogram

A Program célja

A Program a COVID-19 krízishelyzetből fakadó gazdasági hatások, veszteségek csökkentése érdekében vállalkozások éven túli lejáratú hiteleihez / kölcsöneihez biztosít garanciát.

A Program előnyei

· a garancia 5 milliárd és 10 milliárd forint között igényelhető

· kis-, és középvállalkozások és nagyvállalatok is igényelhetik

· a maximális futamidő 6 év

· a garancia mértéke a garanciával biztosítani kívánt hitel/kölcsönösszeg legfeljebb 90%-a

· a garanciához 90%-os állami készfizető kezességvállalás kapcsolódik

· kedvező garanciadíjak

· közvetlenül az MFB-nél igényelhető

A Program keretében rendelkezésre álló összeg

50 milliárd HUF

A garanciavállalás típusai

· a garanciával biztosított kölcsön célja kizárólag beruházás vagy forgóeszköz igény biztosításának finanszírozása lehet

Termékparaméterek

· A garancia összege : 5-10 milliárd forint

· devizanem: forint

· futamidő: maximum 6 év

· garanciadíj: 0,25-2,0%/év között (támogatást tartalmaz

· állami kezesség díja: 0,1%/év (támogatást tartalmaz)

· díjfizetés gyakorisága: évente előre

Igénybevételre rendelkezésre álló idő

A program keretében garanciavállalásra vonatkozó megbízási szerződés megkötésére 2020. december 31-ig kerülhet sor.

 

A hitel-, tőke- és garanciaprogramok részletes termékismertetői, dokumentumai az alábbi linken érhetőek el:

 

https://www.mfb.hu/gazdasagelenkites-s2436


Vissza az előző oldalra