Megjelentek a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázati kiírásai 2020-06-08

Tájékoztatni szeretnénk, hogy a mai napon megjelent a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében „A civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című pályázati felhívás.

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2020. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.

A Kormány elkötelezett a kistelepüléseken élők számának megtartása, növelése, életminőségének javítása, valamint ezzel összefüggésben ezen települések fejlesztése iránt, amelyre tekintettel a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos vezetésével kidolgozásra került a Magyar Falu Program.

A Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket. A Kormány kiemelt figyelmet fordít a megfelelő helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatására, és ehhez kapcsolódóan a 2020. évi Magyar Falu Program új programeleme a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása.

A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

 

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani.

A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:

2020. július 1. – 2020. augusztus 7. 12 óra 00 perc


Vissza az előző oldalra