„Foglalkoztatási paktum a Zselic Térségében” 2021-05-17
„Foglalkoztatási paktum a Zselic Térségében” tartott tájékoztató előadást az Projektland Kft.
A projekt célja a Zselic és térsége helyi foglalkoztatási helyzetének javítása. Zselici Térségi Társulás konzorciumban Somogy Megyei Kormányhivatallal és a Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesülettel 2017. június 1-jén kezdte meg a TOP-5.1.2-15-SO1-2016-00006 kódszámú „Foglalkoztatási paktum a Zselic Térségében” című projektjének megvalósítását. A Főkedvezményezett Zselici Térségi Társulás vállalta többek között a Paktum iroda működtetéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek, a projektmenedzsment szervezet, valamint a térség foglalkoztatási helyzetének javítását célzó szakértői szolgáltatások biztosítását. A konzorciumi partner, a Somogy Megyei Kormányhivatal a projekt célcsoportjának támogatását és képzését teljesítette a szakmai megvalósításban közreműködő személyi feltételek megteremtésével. A projekt által, annak célkitűzései szerint a támogatások eredményeként, a munkaerő piaci programokba bevontak száma elérte az elvárt indikátorszámokat.
Jelen projekt keretében a Zselici Térségi Társulás vezetésével, a térségre kiterjedően működő foglalkoztatási együttműködések, partnerségek hozzájuthatnak azon forrásokhoz, melyek segítségével - a kialakított stratégia mentén - képzési és foglalkoztatási programjukat megvalósíthatják. A megvalósított fejlesztések kapcsolódnak a Partnerségi Megállapodásban foglalt célokhoz, a területi sajátosságokon alapuló fejlettségbeli különbségek. A helyi gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési program keretében a foglalkoztatás támogatásának, a vállalkozásfejlesztés és a gazdasági fellendülés együttes, összehangolt támogatása valósul meg, mely térségi együttműködésre, igényfelmérésre és tervezésre alapozódik. A munkaerő-kereslet és kínálat összehangolásával, a vállalkozások munkaerő-igényére alapozott, célzott toborzás és kiválasztás eredményeképpen hatékonyabb foglalkoztatás-ösztönzés valósul meg, melyet az újonnan alkalmazott munkavállalók foglalkoztatásához kapcsolódó átmeneti bér- és járuléktámogatási lehetőségének is támogatnak. Ennek eredményeképpen jelentősen megnövekedik a hátrányos helyzetű, munkanélküli és inaktív emberek munkaerőpiacra történő
visszatérésének esélye. A program során a képzési programok a konkrét helyi vállalkozói igényekre épülve, az önkormányzatok, helyi foglalkoztatók és a képző intézmények partneri együttműködésére alapozva segítik elő a megfelelő képzettségű munkaerő biztosítását, ezáltal a térségi foglalkoztatási viszonyok javítását. A Zselici Térségben létrejövő paktum keretében, programszerű, a térségre kiterjedő, a releváns gazdasági ágazatokat felölelő gazdaság - és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködés, széleskörű partnerség támogatása és a célcsoport képzéséhez, foglalkoztatásához kapcsolódó program valósul meg. A foglalkoztatási programok meghatározásakor a minimális elvárás a célcsoport személyek legalább 6 hónapos a Zselici foglalkoztatási paktumból történő támogatott foglalkoztatása.
A konzorciumi partnerek által közösen meghatározott feltételek alapján, a térség munkaerő piaci igényeinek figyelembe vétele mellett. Elvárás a Támogatott foglalkoztatás mellett, hogy
a kedvezményezett munkáltató a támogatás igénybe vételével vállalja a minimális 3 hónapos
tovább foglalkoztatást.
A fenti céloktól való eltérés csak a foglalkoztatási idő növelésével lehetséges, ezáltal a továbbfoglalkoztatási idő is arányosan kell, hogy növekedjen.