"A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" című felhívás 2020-05-29
A pályázat célja:
A felhívás elsődleges célja a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése a hazai vállalkozások munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartásán, továbbá az egyes KKV-besoroláshoz és alkalmazotti létszámhoz illeszkedően elérhető támogatás révén megvalósuló fejlesztéseken keresztül.
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 33,3 milliárd Ft.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1300-1600 db.
Pályázók köre:
Mikro-, kis-, és középvállalkozások:
· amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),
- amelyek adóhatósági nyilvántartásban szereplő foglalkoztatotti létszáma 2020. április hónapra vonatkozóan minimum 5 fő volt, az alábbiak figyelembevételével:
A 2020. április hónapra vonatkozó minimum 5 fő adóhatósági nyilvántartásban szereplő foglalkoztatotti létszám tekintetében figyelembe vehető alkalmazottnak számít a természetes személy, amennyiben a ’08-as bevallásban;
- Az alkalmazás minősége rovatba írt foglalkoztatási kód (a biztosítási jogviszony kódja) az alábbi folyamatos foglalkoztatást feltételező jogviszonyok egyike; 15 Szövetkezeti tag, munkaviszony; 20 Munkaviszony, több munkáltatóval létesített munkaviszony, bedolgozói munkaviszony; 30 Kieg. tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozás; 113 Hallgatói munkaszerződés alapján létrejött munkaviszony.
- A bevallás 8-as lapján az 523-as (részmunkaidő), 524-es (teljes munkaidő) és 525-ös (munkaidő-szervezési intézkedéssel csökkentett teljes munkaidő) soron a fenti jogviszonyok esetében kitöltött az a oszlop - heti munkaóra száma, illetve a b és c oszlop az év, hó naptól az év hó napig rovatok.
Ellenőrzés módja: 2020. április hónapra vonatkozóan a NAV a ’08-as bevallás alapján fentiek szerint számított létszámadatokat átadja az Irányító Hatóságnak.
- amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei
- amelyeknek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevételének összege meghaladja a jelen Felhívásra benyújtott támogatási kérelmében rögzített projektjének az elszámolható összköltségét.
Jogi forma szerint:
- egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni cégek
- szövetkezetek.
A támogatás keretében lehetőség van új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, beleértve az automatizált termelési rendszerek fejlesztését, gyártási technológiák fejlesztését, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor-, és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártás megoldások beszerzését. Az önállóan támogatható tevékenységek költségének el kell érniük a projekt elszámolható összköltségének legalább 20%-át.
Ezzel összefüggésben támogatható továbbá:
· Információs technológia-fejlesztés (a projekt összköltségének legfeljebb 50%-át érheti el).
· Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó (szolgáltatási, tanácsadási jellegű) költségeik (összesen legfeljebb a projekt összköltségének 20%-át érhetik el).
· A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlannal kapcsolatos infrastrukturális és ingatlan beruházás, ingatlan esetében kizárólag bővítés, átalakítás, korszerűsítés (a projekt összköltségének legfeljebb 50%-át érheti el).
· Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele: előre rögzített szolgáltatói listán szereplő, nyílt kiválasztáson, valamint részletes szakmai előminősítésen átesett szolgáltatóktól igénybe vett alábbi szolgáltatástípusok (összesen legfeljebb a projekt összköltségének 20%-át érheti el).
· Képzés: a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzés (összesen legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 20%-át érheti el.
· Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érhetik el).
· Általános (rezsi) költségek (összesen legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 1%-át érheti el)
· Ingatlan bérlés (összesen legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 10%-át érheti el a forgóeszközökkel együtt),
· Forgóeszköz vásárlás (összesen legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 10%-át érheti el az ingatlan bérleti díjjal együtt)
Az igényelt támogatás maximális összegét a támogatást igénylő vállalkozás 2020. április havi átlagos statisztikai állományi létszáma határozza meg, az alábbiak szerint:
· 5-9 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott;
· 10-49 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott az első 9 főre, majd 1 millió Ft/alkalmazott a 10. főtől;
· 50-249 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott az első 9 főre, majd 1 millió Ft/alkalmazott a 10-től a 49. főig, és 500 ezer Ft/alkalmazott az 50. főtől.
Átmeneti támogatás esetén a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 70%-a. Az összköltség maximum 70%-át elérő feltételesen visszatérítendő támogatás, a támogatott projekt megfelelő teljesítése (projekt megvalósítási időszak), valamint az előre meghatározott – az egy éves fenntartási időszakot követően visszamért - eredményességi célok elérése esetén részben vagy egészben átalakítható vissza nem térítendő támogatássá.
A pályázati felhívás itt érhető el:
A felhívásról készített összefoglaló csatolásra került jelen levélhez.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. munkatársai mind a felhívásról szóló részletes tájékoztatásban, mind a támogatási kérelmek benyújtásában szívesen állnak a potenciális pályázók rendelkezésére.
A Közép- és Dél-dunántúli Térség irodáinak, tanácsadóinak elérhetőségei a következő linkre kattintva találhatóak meg:
https://www.szpi.hu/irodak/kozep--es-del-dunantuli-terseg