Általános hírek

Elfogadták az EU költségvetését: az agrártámogatások már jövőre elérhetőek lesznek (2020-12-17)

Az Európari Parlament elfogadta az EU következő hétéves 2021 és 2027 közötti költségvetését, így a tagországok már jövő év elején hozzájuthatnak az uniós támogatásokhoz – írta az Euronews. A december 16-i ülésen jelentős többséggel, 548 igen szavazattal, 81 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett fogadták el az 1,8 billió eurós költségvetési csomagot.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke történelmi pillanatnak nevezte a költségvetés elfogadását, ami megalapozhatja a zöldebb és igazságosabb Európa jövőjét.

 

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság ellensúlyozására hozták létre a 800 milliárd eurós NextGenerationEU  alapot, melyből a tagországok mintegy 415 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást, illetve több mint 380 milliárd euró hitelt kaphatnak. Magyarországnak 2023-ig ebből csaknem 8 milliárd eurónyi támogatás jár, és 10 milliárd eurónyi hitelfelvételre is lehetőséget ad.

A költségvetés elfogadását Magyarország és Lengyelország vétóval akadályozta az ahhoz kapcsolt jogállamisági feltételek miatt, de végül létrejött a kompromisszum.

Szintén elfogadták a REACT-EU nevű intézkedéscsomagot is, amely 47,5 milliárd euróval segíti ki a járvány miatti leállás által legsúlyosabban érintett régiókat – írja az MTI.

Agrárpolitikát érintő döntések

A szerdai plenáris ülésen döntöttek a 2021-22-es átmeneti agrárpolitikai szabályokról is, és egy 8 milliárd eurós agrártámogatási keretről, melyeket a kedvezőtlen időjárás, a növény- és állatbetegségek, vagy kártevő okozta súlyos bevételkiesések miatt vehetnek igénybe a gazdák. A forrás mintegy 30 százaléka 2021-ben, a többi 70 százalék pedig 2022-ben válik elérhetővé.

A képviselők elérték, hogy a helyreállítási támogatás minimum 37 százaléka a biogazdálkodást művelőknek, az éghajlatváltozási és környezetvédelmi projektekre és állatjólétre jusson. Az alap legalább 55 százalékából a gazdálkodásokat ellenállóbbá, fenntarthatóbbá, és a digitális kornak megfelelővé alakító befektetéseket és a fiatal gazdálkodók által indított gazdálkodásokat kell finanszírozni.

Forrás: agroinform.hu

A kategória további hírei

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
             

Hírlevél

A fel- vagy leiratkozáshoz kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot:

Feliratkozás

Leiratkozás