Általános hírek

A kormány intézkedésekkel segíti a civil szervezetek munkáját (2020-05-07)

A kormány intézkedésekkel segíti a civil szervezetek munkáját 

Tájékoztatni szeretnénk, hogy a civil szervezetek elektronikusan szervezhetik a működésüket, számviteli beszámolóikat szeptember végéig adhatják be, és a folyamatban lévő projektek támogatásával is a veszélyhelyzet után kell elszámolniuk a kormány áprilisban megjelent határozatának köszönhetően.

A civil szervezetek életét meghatározó jogszabályokat úgy alakította át a kormány, hogy az adminisztratív kötelezettségeiknek személyes találkozás nélkül is eleget tudjanak tenni. A veszélyhelyzeti rendelkezések ezért lehetővé teszik a civil szervezetek döntéshozó és egyéb szervei ülésének elektronikus megtartását, valamint az ülés tartása nélküli határozathozatalt is abban az esetben, ha a szervezet létesítő okirata e lehetőségekről nem rendelkezik.

 

A számviteli beszámoló elfogadására, benyújtására, nyilvánosságra hozatalára, valamint letétbe helyezésére vonatkozó határidők 2020. szeptember 30-ig meghosszabbodnak annak érdekében, hogy az új szabályok alkalmazására legyen elég ideje a civil szervezeteknek.

 

A veszélyhelyzet miatt számos folyamatban lévő programot, projektet fel kellett függeszteniük a civil szervezeteknek. A kormány úgy segíti őket, hogy a költségvetési támogatásból megvalósuló projektek esetén később kell elszámolniuk, a támogatott tevékenység időtartama a veszélyhelyzet időtartamával megegyező mértékben meghosszabbodik.

 

Forrás: Miniszterelnökség; https://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/a-kormany-intezkedesekkel-segiti-a-civil-szervezetek-munkajat-a-veszelyhelyzet-ideje-alatt

A kategória további hírei

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
             

Hírlevél

A fel- vagy leiratkozáshoz kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot:

Feliratkozás

Leiratkozás