Általános hírek

Átadtuk a LEADER-táblákat (2008-11-10)

Átadtuk a LEADER-táblákat 

A LEADER Közösség táblák ünnepélyes átadása hivatalosan is azt jelenti, hogy az érintett települések részt vesznek a vidékfejlesztési programban.

Sokan gyűltek össze a csodálatos környezetben, a Villa Curpád Rendezvényudvar és Lakodalmasház rendezvénytermében megtartott LEADER táblaátadó ünnepségre. Az összegyűlt polgármestereket és a résztvevőket Nyitrai István, a Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület alelnöke köszöntötte. Beszédében köszönetét fejezte ki Vajai Csillának, a kadarkúti HVI vezetőjének és Nagy Györgynek, a kaposvári HVI vezetőjének, valamint Bosznai Tamásnénak, az egyesület elnökének, és az összegyűlt polgármestereknek, amiért szorgalmas munkájuk révén a kistérségben élők számára is elérhetővé váltak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program kínálta lehetőségek. A nyitóbeszéd után átadta a szót Molnár Istvánnak, a VKSzI régiós koordinátorának, aki kiemelte az összefogás fontosságát, és az egyesület által elvégzett munkát példaértékűnek nevezte. Rövid beszéde után átadta a szót dr. Kolber István szakállamtitkár úrnak, aki egyben a térség országgyűlési képviselője.

Dr. Kolber István beszédében kiemelte a LEADER Program azon három elemét, melyek révén a helyi közösségek valóban érdemi szerepet töltenek be a vidékfejlesztési források hatékony felhasználásában, hiszen az akciócsoportok az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III.tengelyének nem-horizontális intézkedései, valamint a IV.tengely vonatkozásában nemcsak a tervezésben és a végrehajtásban, de a döntéshozási folyamatban is komoly szerepet töltenek be.

A szakállamtitkár szót ejtett az ÚMVP végrehajtásához kapcsolódó aktualitásokról, a jelenleg elérhető III. tengelyes támogatási forrásokról és az akciócsoportok közelgő feladatairól is. Beszédében kitért a térségben jelenleg is zajló és már befejezett fejlesztésekről, kiemelte az útfelújítás és az infrastruktúra javítás szerepét, valamint néhány, a jövővel kapcsolatos elképzelést is felvázolt.

Az esemény zárásaként dr. Kolber István átadta az akciócsoport által lefedett 48 település polgármestereinek a LEADER-táblákat.

Kapcsolódó képek:

A kategória további hírei

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
             

Hírlevél

A fel- vagy leiratkozáshoz kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot:

Feliratkozás

Leiratkozás